Második fejezet

       A meglepetéstől tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy Stefan besétál a Grillbe. Az agyam működésképtelenné vált. Egyik gondolatról a másikra ugráltam és még magam is csodálkoztam azon, hogy veszíthettem el ennyire a fejem. Ez nem rám vall.
        Klaus nem tud Stefanról, Stefan pedig Klausról és ennek így is kell maradnia. Stefan csak egyszeri alkalom volt, semmit sem számít - ismételgettem magamban, talán azért is, hogy magamat meggyőzzem.
        Arra eszméltem fel a gondolataim közül, hogy valaki hozzám szólt.
- Valami baj van? Minden rendben? - kérdezte Klaus, és aggodalmat láttam a szemében.
- Igen, igen, persze... Minden rendben, csak... azt hiszem, hogy szükségem van egy kis friss levegőre - dadogtam, majd elindultam kifelé. Már félúton jártam, mikor visszakiáltottam neki: - Maradj csak!
        Ahogy visszapillantottam Klausra, pechemre beleütköztem valakibe. Ez a valaki Stefan volt...
- Szia. Khm.. bocs - majd kisétáltam, de hallottam Stefan lépteit, amint utánam indult.
- Szia Kath! Semmi örömteli fogadtatás? Hová tűntél? Már régen láttalak.
- Stefan, nekem itt van a barátom, akivel az örökkévalóságon át lenni szeretnék. Téged csak kihasználtalak. Nem szeretlek, és soha nem is foglak - mondtam érzelemmentes hangom, miközben éppen a szívem hasadt ketté. De Klaus fontosabb!
 - Hogy mi?! Na ne...! Egy hónapon keresztül elhitetted velem, hogy szeretsz, most meg csak úgy mellékesen közlöd velem, hogy mással akarsz lenni egy örökkévalóságon át?! Nem fogom magam ilyen könnyen hagyni! - azzal megcsókolt.
        Nem tiltakoztam, bár az agyam összes működésre képes része kézzel-lábbal tiltakozott a csók ellen.
        Ekkor lépett ki a Grillből Klaus. Ahogy megláttam, a szívem több ezer darabra hasadt szét.
- Mi...folyik...itt?! - hiába igyekezett az érzelmeit egy áthatolhatatlan álarc mögé rejteni, és olyan mélyre elzárni őket, hogy talán még maga se szerezzen tudomást róluk, a hangja remegéséből rájöttem, hogy mennyire felzaklatja a dolog belülről, hogy a féltékenység milyen erősen mardossa belülről, és hogy nem messze áll attól, hogy elvessze önuralmát.
- Én csak... - most kellett eldöntenem, hogy bevallom-e az igazat, miszerint Klaus távollétében más úriemberekkel szórakoztatom magam, vagy bízok Stefanban, és később megmondom neki, hogy találkozzunk, és elmagyarázom neki a dolgokat. - Ez az ember rám mászott, megcsókolt, pedig még sohasem láttam életemben.
        Közben biccentettem Stefannak, hogy hallgasson, majd majd később megbeszéljük.
- Hagyd...őt...békén! - mondta Klaus, és hangjában jól hallható volt az utálat, és az alig visszafogott düh. - Menj. Most. Vagy megbánod.
- Szerelmem...menjünk! - azzal megfogtam Klaus kezét, és elkezdtem hazafelé húzni.
        A házba úgy értünk be, hogy Klaus az ölében vitt. Bízik bennem és szeret. Nem szeretném, ha bármi gond lenne kettőnk között és nem akarok visszaélni a bizalmával, holnap megmondom Stefannak, hogy hagyjon békén. Mindenkinek jobb lesz úgy.
        Most pedig szeretnék Klaussal foglalkozni. Jó estének ígérkezik az a mai, a problémák, beleértve Stefant is, ráérnek holnapig.